Az 1930-as években a Packard volt az első autógyártó, amely Weather Conditioner néven légkondicionálót szerelt be az autóba. Ez egy meglehetősen divatos felszerelési lehetőség volt, amelyet egy beszállító végzett el, miután a jármű kigurult a gyári szalagról. Ennek ellenére nem volt különösebben hatékony rendszer: a kondenzációs egység a fél csomagtartót kitöltötte, nem volt termosztát, és ha szériafelszerelésként szerelték volna be, akkor nagyon drága lett volna a bevezetése, közvetlenül a nagy gazdasági világválság után.
Ezzel egy időben a Chrysler már javában fejlesztette és tökéletesítette saját, 1953-ban bevezetett rendszerét. Az első Packard egységhez hasonlóan a Chrysler rendszere is csomagtartóba szerelt rendszert használt. A Nash Ambassador volt az, amely 1954-ben teljesen integrált, elölre szerelt HVAC rendszert vezetett be. A Nash a Kelvinator közös vállalata volt, és a hűtőiparban szerzett tapasztalata lehetővé tette, hogy jobb és olcsóbb rendszert állítson elő, mint bármely más autógyártó. Ez a rendszer hamarosan a modern autóklímaberendezések atyjának is nevezhetővé vált.
Autóklímaberendezés a modern időkben
A klímaberendezések hosszú utat tettek meg a kezdeti idők óta, amikor számítógépek, szimulációk, dinóvizsgálatok és helyszíni tesztek segítségével alakították át az autó szellőzőrendszerét. Ez azt jelenti, hogy bár a szellőzőrendszer elemei modellről modellre azonosak, a szellőzőszoftver egyedi, és egyesek egy-, két-, sőt háromzónás rendszerrel rendelkeznek, külön szűrőkkel stb. felszerelve.
De hogyan is működik ez valójában? Pontosan ugyanúgy, ahogy a háztartásokban a közös fordított ciklusú rendszer működik. Egyszerűen fogalmazva, van egy kompresszor, egy kondenzátor, egy tágulási szelep, egy gyűjtő és egy elpárologtató. Az autóklímaberendezésekben is van hűtőközeg, amelyet a kompresszor alakít gázból folyadékká és megvásárolhatja a Silux.hu online autóalkatrész áruházban.
